Nemrég érkezett hozzám egy nagy csokor medvehagyma, amit egy kedves ismerősöm szedett (gondosan, gyöngyvirág-mentes övezetből), úgyhogy elkezdtem szokás szerint mindenbe ez pakolni.

20170403_170135-01-01.jpeg

Készült már vele a kedvenc párosításomban medvehagymás zöldborsókrémleves, de mindenképp szerettem volna valamilyen kelt tésztába is belevarázsolni, mert imádom a medvehagymától illatozó péksütiket.

Így készült ez a buci-rengeteg is, amitől garantáltan beleszeret az is ebbe a növénybe, aki eddig ódzkodott volna tőle (bár nem hiszem, hogy létezik ilyen ember a világon).

Hozzávalók

Elkészítés

Minden hozzávalót egy nagy tálba teszek, és egynemű tésztát dagasztok belőle. Ezt persze lehet robotgéppel is csinálni, de én szeretem a kis kezemet használni hozzá, és addig gyúrni, míg elválik a tál oldalától a tészta.

Ezután félreteszem, és duplájára kelesztem – ez kb. 30-60 perc, hőmérséklettől függően.

A kelesztés után belegyúrtam az apróra vágott medvehagymát, majd 16 darabra osztottam (de lehet csak 10-re is, úgy nagyobb kenyérkék lesznek), és bucikat formáztam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem, majd ismét kelesztettem 30 percet.

20170403_122327.jpg

Az újrakelesztés után a tetejét éles késsel bevagdostam, majd betettem a 200°C-ra előmelegített sütőbe.

20170403_122805.jpg

Most ezt úgy csináltam, hogy ráborítottam egy magas tepsit, amit bespricceltem vízzel, és így egy kicsi, gőzős területen sülhettek készre – kb. 20 perc alatt. Ha nincs ilyen tepsitek, akkor egyrészt csak simán is betehetitek sülni őket, vagy teremthettek úgy gőzt a sütőben, hogy egy kis tálba tesztek vizet az aljába, és így sütitek készre a bucikat.

20170403_132100.jpg

Lényeg a lényeg, hogy kb. 20-30 perc alatt készen lesznek a puha, medvehagymától illatozó bucik, amiket meg lehet kenni vajjal, és lehet élvezni velük a tavaszt, a szerelmet, meg minden egyebet, amit ilyenkor élveznétek. De leginkább a medvehagymás bucikat.

Süssétek! 😉

20170403_170307-01.jpeg