2009-ben indult útjára a Segítsüti jótékonysági akció, aminek keretében 30-30 gasztroblogger minden ősszel és tavasszal felajánl 1-1 sütit, amire licitálni lehet, a nyertes licitekből befolyt összegből pedig egy fontos célt támogat.
Megvallom, én már a kezdetektől nagy követője és támogatója vagyok az akciónak, így hatalmas öröm volt, hogy idén először engem is felkértek, hogy ajánljak fel egy sütit az akció keretében – így végre nem csak, mint licittevő, hanem mint sütit sütő is részt vehetek benne. 🙂
Idén ősszel a licitekből befolyó összeg a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítványhoz kerül, akik az összegyűlt támogatásokból a klinika intenzív osztályára szeretnénk vásárolni egy ún. kapnográfot, ami a súlyosan beteg, lélegeztetett gyermekek tüdőállapotának követésére szolgál. Ez a gyakorlatban azért nagyon hasznos, mert segítségével elkerülhetőek a túlzottan gyakori vérvételek, így az eleve nehéz kezelések kevesebb fájdalmat okoznak a kisbetegeknek.
Én a licitre a számomra legkedvesebb tortát, Anyukám meggyes-mákos amerikai túrótortáját ajánlom fel, melynek receptjét és sztoriját már megosztottam korábban, és ami azóta is töretlenül viseli a Családunk Kedvenc Tortája címet (csak hogy bizonyítsam, a tegnapi családi szüliünnepen is ez készült az unokaöcséimnek).
A tortát igény szerint cukormentes vagy cukros változatban készítem el, illetve ha a licit nyertese mák és/vagy meggy nélkül kéri, az is megoldható – ez ne szegje kedvetek a licitálásban. 🙂 A sütit a licit nyertesének Budapesten, vagy annak vonzáskörzetében (főleg Budakalász, Szentendre, vagy Maglód környéke) tudom majd átadni személyesen, egy előre egyeztetett időpontban.
A felajánlott sütikre a https://www.segitsuti.hu/sutiarveres/licitek oldalon licitálhattok egészen szeptember 27-e, csütörtök délutánig. Ha valamilyen oknál fogva Te nem is tudsz licitálni, akkor kérlek, hogy oszt meg az akció hírét, hogy eljusson olyanhoz, akinek van lehetősége arra, hogy támogassa az akciót.
Remélem, hogy találkozunk az átadásnál, de annak is örülök, ha más sütijén esik meg a szemed, és annak megvásárlásával támogatod az akciót – az a legfontosabb, hogy minél nagyobb összeggel támogathassuk a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítványt.