Amikor kislány voltam, egyáltalán nem szerettem síelni. Hideg volt, csúszós, el lehetett esni és két marha hosszú utat is végig kellett ülni a kocsiban, míg odaért az ember a síterephez meg vissza.
Mégis kinek kell ez?
Aztán ez 14 éves koromban megváltozott. Akkor voltam nyolcadikos az általános iskolában és épp februárban volt a nagy felvételi hajtás – az akkori életkor nagy kihívása – ami kellőképpen leterhelt akkoriban, mivel mindenképpen jó gimnáziumba szerettem volna bejutni. Bár úgy készültem, hogy kint is tanulni fogok – még össze is pakoltam a könyveimet -, de egy szerencsés véletlen folytán itthon maradt ez a csomag, úgyhogy tényleg teljesen átadhattam magam a lazulásnak. Ekkor éreztem először, hogy milyen jó néha kiszakadni a rohanós hétköznapokból egy nagy utazással.
Ekkor mentünk először Sappadába, Olaszországba – én meg azonnal szerelembe estem a hellyel. Azok a monumentális sziklás hegyek, amik fogadtak és az emberek, akik ott fogadtak, teljesen levettek a lábamról. És nem csak a hely, hanem egy könyv is ekkor lett életem fontos szereplője, mert én ekkor találtam rá a Harry Potter világára, ami, mint sokaknál másoknál, nálam is megnyitotta a kaput az olvasás imádata felé.
De hogy hogyan is kapcsolódik mindez ide?
Úgy, hogy ezekre a síelésekre mindig felkészültünk nassolnivalókkal, hogy a pályán legyen mit előkapni és megenni, ha épp kimerülne az ember. Ezek közt voltak müzliszeletek, csokik és egyéb édességek, amik kis helyen sok energiát adnak a fogyasztónak.
Természetesen ahogy felnőttem és gasztromán őrültté váltam, a bolti változatok helyett már ezeket is én kezdtem el gyártani. Ennek egyik eleme most ez a müzliszelet is, amit – egy poszton belül harmadik szerelmem – Hugh Fearnley-Whittingstall receptje alapján szoktam csinálni, mindig abból, ami épp itthon van.
Most így készült.
Hozzávalók
- 200 g zabpehely
- 125 g vaj
- 125 g dió
- 150 g nádcukor
- 75 g akácméz
- 1-1 narancs és citrom héja
- 50 g aszalt meggy
- 50 g aszalt sárgabarack
- 50 g mazsola
- 30 g szezámmag
- 30 g fekete szezámmag
- 30 g tökmag
- 30 g napraforgómag
- 30 g lenmag
Elkészítés
A diót darálóban teljesen krémesre őröltem, hogy finom dióvajat kapjak. A vajat a mézzel és cukorral összeolvasztottam, belereszeltem a citrusok héját és a dióvajat.
A zabpelyhet összekevertem a magvakkal és az aszalványokkal, majd az egészet összeforgattam a mézes-vajas résszel. Egy sütőlapon téglalappá nyomogattam és 160 °C-on sütöttem, míg meg nem barnult a teteje.
Egy éjszakát töltött így a hűtőben, másnap leszéleztem és szép tömbökre vágtam, majd becsomagoltam a szeleteket.
A széleket azért szoktam levágni, mert keményebbre pirulnak – így viszont tök jól eltehetőek egy szuper granolának, amit utána joghurtba, tejbe keverve kiválóan lehet fogyasztani reggelire
