A hetet egy borvacsora tartásával nyitottam, ami azért csalóka, mert én igazából az ételeket és a helyszínt szolgáltattam “csak” – a borokat egy kedves borász ismerősünk ajánlotta az általam összerakott francia menühöz.
Az egész lakásvacsi apropóját amúgy az adta, hogy az unokatesómmal voltunk együtt egy borkóstolón, ahol a francia borok voltak a középpontban, és az egyik tételnél elhangzott, hogy ez a bor tökéletes például Boeuf Bourgignonba – én meg lecsaptam a dologra, és felvetettem, hogy csináljuk meg egy közös összejövetel keretében. De akkor persze már ne csak 1 fogás legyen, hanem három, és ne csak páran legyünk, hanem hívjunk másokat is, akik szeretnek jókat enni és inni, úgyhogy így ejtettem meg első lakásvacsorámat, ami persze tök fárasztó volt, de mindettől függetlenül eszméletlenül élveztem minden percét. 🙂
A menüsor elemei pedig akkora sikert arattak, hogy megígértem a résztvevőknek, hogy felkerülnek a blogra – itt is az első, az előétel, ami egy házi készítésű, teljes kiőrlésű bagett volt tapenade-dal – ami meg egy olajbogyós kence.
Bagett
Hozzávalók
- 400 g teljes kiőrlésű liszt
- 325 ml langyos víz
- 2 evőkanál olaj
- 2 evőkanál burgonyapehely
- 25 g élesztő
- 1 teáskanál só
Elkészítés
Az összes hozzávalót egy tálba öntöttem, 5-10 perc alatt bedagasztottam, és félre is tettem kb. 30 percre, hogy duplájára keljen.
Miután ez megtörtént, lisztezett felületre borítottam, és 3 egyforma darabra vágtam, amiket hosszú bagetteket formáztam belőlük. A deszkát ezután megszórtam napraforgó-, fekete szezám-, és lenmag, illetve zabpehely keverékével, és belehempergettem a vízzel lekent bagetteket. Ezután tepsire tettem őket, bevagdostam a tetejüket, és félretettem további 30 percre pihenni.
Ezalatt elő is lehet melegíteni a sütőt 200°C-ra, ahova a megkelt bagettek be is mentek kb. 25-30 percre, hogy szép ropogósra süljenek.
Ez a bagett a legjobb frissen, de ha másnapra is marad, érdemes bedobni pár percre újra a sütőbe – nagyon jót tesz neki. 😉
Tapenade
Hozzávalók
- 250 g fekete olajbogyó
- 6 db szardella filé
- 3 evőkanál kapribogyó
- 2 gerezd fokhagyma
- 10 g olívaolaj
Elkészítés
Nagyon egyszerű az elkészítése: mindent egy aprítóba tettem, és nem teljesen krémesre, hanem csak kenhetően durvára zúztam benne az összetevőket – és már kész is. 🙂